COVID-19

COVID-19 VÉDEKEZÉSI SZABÁLYOK KIVITELEZŐK és KÜLSŐ PARTNEREK (NEM MOL CSOPORT) RÉSZÉRE

TISZTELT PARTNEREINK!

A koronavírus pozitív esetszámok kedvező alakulása miatt 2022. március 09-től a kormány intézkedéseivel összhangban enyhítünk a külön MOL-os védekezési szabályokon.

  • Az általános maszk használati kötelezettség megszűnik, tehát nem kötelező, de továbbra is javasolt a maszk használata mivel még nem szűnt meg a járvány veszély.
  • Az üzemeltetői dolgozók kiemelt biztonsága érdekében a MOL üzemi műszertermeiben végzett munka során, illetve engedély kéréskor kérünk benneteket, hogy továbbra is használjátok a maszkot.
  • Üzemi nagyleállások során – ha készül – külön pandémiás tervben megfogalmazott előírásokat kell követni.
  • Kivitelezői antigén illetve PCR tesztelések nem folytatódnak, kivétel ez alól a külön pandémiás terv szerint meghatározott vállalkozói kör.

Továbbra is kérjük az alábbi magatartási szabályok betartását:

  • A Magyarországon érvényes, aktuális koronavírus intézkedéseket folyamatosan be kell tartani.
  • Csak egészséges munkavállaló jöhet be a MOL területére.
  • Fokozott figyelmet kell fordítani a higiéniára, kézmosásra.
  • Ha a MOL-ban dolgozó kivitelezőnél igazolt fertőzés vagy megbetegedés gyanúja merül fel, azt azonnal jelenteni kell a MOL kapcsolattartó felé.
  • WC-k, szaniterek, dohányzók, étkezők biztosítása a saját dolgozóik részére elsődlegesen a vállalkozó cégek feladata.
  • Továbbra is elvárt a „ MeFTIR előengedély modul ” használata a munkaengedélyezés gyorsítása és a várakozási idő csökkentése céljából.

Az enyhítések 2022.03.09-től visszavonásig, illetve új közlemény megjelenéséig érvényesek.

Üdvözlettel:

MOL FF&EBK

Letölthető anyagok

Fájl
................
Cím
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
icon-file-doc.png
Adatkezelési tájékoztató külsős belépőknek
icon-file-doc.png
Nyilatkozat

Korábbi levelünk

COVID-19 VÉDEKEZÉSI SZABÁLYOK KIVITELEZŐK és KÜLSŐ PARTNEREK (NEM MOL CSOPORT) RÉSZÉRE

A koronavírus járvány továbbra is jelen van az életünkben és az omikron variáns gyors terjedése elindította a pandémia ötödik hullámát. A járvány felfutását mi is érzékeljük, ezért minden kollégánk egészsége és biztonsága érdekében új védelmi intézkedéseket vezettünk be saját dolgozóinknál.

Külső partnereinknél, beszállítóinknál, kivitelezőinknél, látogatóinknál is szigorítunk a védekezési szabályokon, így 2022. január 10-től az alábbi intézkedések betartását kérjük:

A MOL Nyrt. területén általában érvényes szabályok:

Csak egészséges munkavállaló léphet be a MOL területére. Bármilyen, koronavírusra utaló tünet esetén a belépés tilos, ha a tünetek munkavégzés közben jelentkeznek, a munkát meg kell szakítani, az érintett dolgozót és a vele együtt dolgozókat el kell különíteni, és a területgazdának jelenteni kell az esetet.

  • MOL létesítmények zárttereibe történő belépés, tartózkodás:

  • MOL üzemi területen beltérben FFP2 maszk használata kötelező (pl. műszertermekben, laboratóriumokban, üzemi tartózkodókban).

  • Irodákban, egyéb MOL épületekben mindenki számára kötelező az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk folyamatos használata (minimum kritérium az egészségügyi maszk viselése).

  • Védettségi igazolás kötelező azon külső partnerek, vendégek, látogatók részére, akik a MOL épületeibe lépnek be MOL-os Kollégával történő egyeztetés, megbeszélés, üzleti tárgyalás, interjú céljából.

  • Felhívjuk a figyelmet, hogy a gépjárművek is zárt térnek minősülnek, így több személy együtt utazása esetén mindenkinek kötelező a maszk viselése.

  • Nyílt téren, szabadban való tartózkodás:

  • Nyílt téren, szabadban is kötelező a – minimum egészségügyi – maszk használata, amennyiben a 1,5 méteres távolságtartás nem megoldható, illetve MOL-os Kollégával való találkozáskor,

  • Az egymunkacsoportban dolgozó kivitelezők esetében nem kötelező a maszkviselés, amennyiben a MOL-csoport vagy más vállalat dolgozója nincs jelen,

  • A szerződésben foglaltak teljesítésére irányuló munkavégzés esetén (pl. technológiai területen történő szerelés) nem szükséges a védettségi igazolvány;

A maszkhasználatot és védettségi igazolvány meglétét ellenőrizni fogjuk: az EBK, a Biztonsági Operáció, illetve a Biztonsági Szolgálat munkatársai szúrópróba-szerűen kérhetik, ellenőrizhetik ezeket a telephelyeken és az épületekben.

Munkaengedély kiadó helyiségben maximum 1 fő engedélykérő munkavállaló tartózkodhat egyszerre, csak a legszükségesebb ideig és folyamatosan FFP2 maszkban. A többi munkaengedélyre váró engedélykérő munkavállalónak az épületen kívül kell várakozniuk.

Külön tájékoztatóban értesített vállalkozások esetében kötelező a „ MeFTIR előengedély modul” használata, többi partnerünk esetében erősen ajánlott az előengedély modul használata, mely jelentősan csökkenteni tudja a munkaengedélyezés folyamatát.

WC-k, szaniterek, dohányzók, étkezők biztosítása a saját dolgozóik részére elsődlegesen a vállalkozó cégek feladata. A dohányzóhelyeken min. 1,5 m távolságtartás szükséges.

A maszkviselésen túl kérjük, hogy az alábbi intézkedéseket tartsátok be:

  • kerüljétek a közös étkezést, kávézást, dohányzást;

  • mellőzzétek a kézfogást, ökölpacsit, egyéb személyes érintkezést;

  • gyakran és alaposan szellőztessetek;

  • fokozottan ügyeljetek a kézhigiéniára, a gyakori és alapos kézmosásra;

  • a személyes megbeszéléseket helyette használjátok az online platformot.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az elrendelt maszkhasználat nem ajánlás, hanem a fentiek szerint kötelező, hasonlóan más egyéni védőeszközök viseléséhez munka és egészségvédelmi szabály. A szabálysértés pedig – összhangban a munkavédelmi előírások megszegésére vonatkozó szabályzattal – következményeket vonhat maga után.

A járványhelyzet alakulásának tükrében folyamatosan vizsgáljuk esetlegesebb újabb védekezési intézkedések bevezetésének szükségességét.

Az elmúlt időszakban sokat megtanultunk a koronavírusról: ha felelős döntéseket hozunk, időben lépünk, és fegyelmezetten viselkedünk, meg tudjuk védeni magunkat és a vállalat biztos működését is. Azt kérjük - hogy ha még nem tették - éljenek a védőoltás lehetőségével, védettség nélkül pedig kövessék szigorúan a maszkhasználati szabályt.

Köszönjük az együttműködést!

Üdvözlettel,

MOL FF és EBK

Korábbi levelünk - 2021. november 2-től

COVID-19 VÉDEKEZÉSI SZABÁLYOK KIVITELEZŐK és KÜLSŐ PARTNEREK (NEM MOL CSOPORT) RÉSZÉRE

Meredeken emelkednek a fertőzésszámok Magyarországon, ezért a kormány intézkedéseivel összhangban a MOL is fokozza a védekezést, a koronavírus terjedését megakadályozó szabályokat szigorítja. A koronavírus negyedik hulláma szeptemberben megérkezett és a napi új fertőzöttek száma októbert hónapban meredeken elkezdett emelkedni.

A helyzet komoly, de más mint az egy évvel ezelőtti. Miközben a védőoltás sokunknak védelmet nyújt, számos kollégánk nagyobb veszélynek van kitéve a delta vírusvariáns fertőzőképessége miatt. Rájuk most kiemelt figyelmet kell fordítanunk, ezért 2021. november 2-től az alábbi intézkedések betartását kérjük:

A MOL Nyrt. területén általában érvényes szabályok:

Csak egészséges munkavállaló léphet be a MOL területére. Bármilyen, koronavírusra utaló tünet esetén a belépés tilos, ha a tünetek munkavégzés közben jelentkeznek, a munkát meg kell szakítani, az érintett dolgozót és a vele együtt dolgozókat el kell különíteni, és a területgazdának jelenteni kell az esetet.

  • MOL létesítmények zárt tereibe (irodaházak, műszertermek, vezénylők) történő belépés, tartózkodás:

  • Mindenki számára mindig kötelező az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk használata (minimum kritérium az egészségügyi maszk viselése)

  • Védettségi igazolás kötelező azon külső partnerek, vendégek, látogatók részére, akik a MOL épületeibe lépnek be MOL-os Kollégával történő egyeztetés, megbeszélés, üzleti tárgyalás, interjú céljából.

  • Felhívjuk a figyelmet, hogy a gépjárművek is zárt térnek minősülnek, így több személy együtt utazása esetén mindenkinek kötelező a maszk viselése.

  • Nyílt téren, szabadban való tartózkodás:

  • Nyílt téren, szabadban is kötelező a -minimum egészségügyi - maszk használata, amennyiben a 1,5 méteres távolság tartás nem megoldható, illetve MOL-os Kollégával való találkozáskor,

  • Az egy munkacsoportban dolgozó kivitelezők esetében nem kötelező a maszkviselés, amennyiben a MOL-csoport vagy más vállalat dolgozója nincs jelen,

  • A szerződésben foglaltak teljesítésére irányuló munkavégzés esetén (pl. technológiai területen történő szerelés) nem szükséges a védettségi igazolvány;

A maszkhasználatot és védettségi igazolvány meglétét ellenőrizni fogjuk: az EBK, a Biztonsági Operáció illetve a Biztonsági Szolgálat munkatársai szúrópróba-szerűen kérhetik, ellenőrizhetik ezeket a telephelyeken és az épületekben.

A dohányzóhelyeken min. 1,5 m távolságtartás szükséges.

Munkaengedély kiadóban/kiadónál maximum 1 fő vállalkozói engedélykérő tartózkodhat egyszerre, csak a legszükségesebb ideig, és a fentiek alapján folyamatosan maszkban.

WC-k, szaniterek, dohányzók, étkezők biztosítása a saját dolgozóik részére elsődlegesen a vállalkozó cégek feladata.

Továbbra is elvárt a „MeFTIR előengedély modul” használata az erre jogosultságot kapott cégek esetében.

A maszkviselésen túl kérjük, hogy az alábbi intézkedéseket tartsátok be:

  • kerüljétek a közös étkezést, kávézást, dohányzást;

  • kerüljétek a kézfogást, ökölpacsit, egyéb személyes érintkezést;

  • gyakran és alaposan szellőztessetek;

  • fokozottan ügyeljetek a kézhigiéniára, a gyakori és alapos kézmosásra;

  • kerüljétek a személyes megbeszéléseket, helyette használjátok az online platformot.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy az elrendelt maszkhasználat nem ajánlás, hanem a fentiek szerint kötelező, hasonlóan más egyéni védőeszközök viseléséhez munka és egészségvédelmi szabály. A szabálysértés pedig – összhangban a munkavédelmi előírások megszegésére vonatkozó szabályzattal – következményeket vonhat maga után.

A járványhelyzet alakulásának tükrében folyamatosan vizsgáljuk esetlegesebb újabb védekezési intézkedések bevezetésének szükségességét.

Az elmúlt másfél évben sokat megtanultunk a koronavírusról: ha felelős döntéseket hozunk, időben lépünk, és fegyelmezetten viselkedünk, meg tudjuk védeni magunkat és a vállalat biztos működését is. Arra kérlek titeket, hogy ha még nem tettétek, éljetek a védőoltás lehetőségével, védettség nélkül pedig kövessétek szigorúan a maszkhasználati szabályt.

Köszönjük az együttműködéseteket!
Üdvözlettel,

MOL FF és EBK

Korábbi levelünk - 2021. szeptember 27-től

COVID-19 védekezési szabályok kivitelezők (nem MOL Csoport) részére

Megérkezett a koronavírus negyedik hulláma: az elmúlt hetekben több mint 40 pozitív esetet találtunk a tesztelések során, és kisebb fertőzési láncok is kialakultak a vállalaton belül. A helyzet komoly, de más mint az egy évvel ezelőtti. Miközben a védőoltás sokunknak védelmet nyújt, számos kollégánk nagyobb veszélynek van kitéve a delta vírusvariáns fertőzőképessége miatt. Rájuk most kiemelt figyelmet kell fordítanunk, ezért 2021. szeptember 27-től az alábbi intézkedéseket vezetjük be:

A MOL Nyrt. területén általában érvényes szabályok:

  • Csak egészséges munkavállaló léphet be a MOL területére. Bármilyen, koronavírusra utaló tünet esetén a belépés tilos, ha a tünetek munkavégzés közben jelentkeznek, a munkát meg kell szakítani, az érintett dolgozót és a vele együtt dolgozókat el kell különíteni, és a területgazdának jelenteni kell az esetet.
  • A MOL létesítmények zárt terébe történő belépéskor, függetlenül attól, hogy rendelkeztek-e védettségi igazolással, kötelező a maszkhasználat (minimum kritérium az orvosi maszk viselése).
  • Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a gépjárművek is zárt térnek minősülnek, így ha nem egyedül utaztok, mindenkinek kötelező a maszk viselése.
  • A maszkhasználatot szúrópróba szerint ellenőrizni fogjuk: az EBK, a Biztonsági Operáció és a biztonsági szolgálat munkatársai, valamint a munkahelyi vezetők minden maszkot nem viselő kollégától kérhetik a védettségi igazolvány bemutatását a telephelyeken és az irodaépületekben.
  • A dohányzóhelyeken min. 1,5 m távolságtartás szükséges.
  • Munkaengedély kiadóban/kiadónál maximum 1 fő vállalkozói engedélykérő tartózkodhat egyszerre, csak a legszükségesebb ideig, és a fentiek alapján folyamatosan maszkban.
  • WC-k, szaniterek, dohányzók, étkezők biztosítása a saját dolgozóik részére elsődlegesen a vállalkozó cégek feladata.
  • Továbbra is elvárt a „MeFTIR előengedély modul” használata az erre jogosultságot kapott cégek esetében.

A Dunai Finomító területén a leállásokra meghatározott egyéb szabályok:

  • Minden leállásban érintett alvállalkozónál hetente antigén öntesztet végeztetünk, illetve ezen felül a FER is hetente teszteli a dolgozók 25%-át.
  • A kivitelezők részére a központi irodaépületbe való belépés nem engedélyezett.

A Kutatás-Termelés területén:
Az US területén a fentiek szabályok érvényesek az alábbi kiegészítéssekkel:

  • Általában nyílt téren is kötelező a munkavédelmi szelep nélküli FFP2, FFP3, N95, vagy KN95 maszk használata az érvényes védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőknek, amennyiben a 1,5 méteres távolságtartás nem tartható. Egy munkacsoportban dolgozók esetében a maszkviselés nem kötelező, amennyiben a MOL-csoport vagy más vállalat dolgozója nincs jelen.
  • A Gomba-Demjén, Kiskunhalas-Szank és a Kelet-Tiszántúli Termelési Régiók területén védettségtől függetlenül kötelező a munkavédelmi szelep nélküli FFP2, FFP3, N95, vagy KN95 maszk használata
    • zárt térben, valamint
    • nyílt térben, ha a munkacsoport tagjain kívül más vállalat vagy a MOL Nyrt. képviselője jelen van, és a 1,5 méteres távolság nem tartható.

Minden területre vonatkozóan:

A maszkviselésen túl kérjük, hogy az alábbi intézkedéseket tartsátok be:

  • kerüljétek a közös étkezést, kávézást, dohányzást;
  • kerüljétek a kézfogást, ökölpacsit, egyéb személyes érintkezést;
  • gyakran és alaposan szellőztessetek;
  • fokozottan ügyeljetek a kézhigiéniára, a gyakori és alapos kézmosásra;
  • kerüljétek a személyes megbeszéléseket, helyette használjátok az online platformot.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy szeptember 27-től a maszkhasználat nem ajánlás, hanem a fentiek szerint kötelező, hasonlóan más egyéni védőeszközök viseléséhez munka és egészségvédelmi szabály. A szabálysértés pedig – összhangban a munkavédelmi előírások megszegésére vonatkozó szabályzattal – következményeket vonhat maga után.

A járványhelyzet alakulásának tükrében folyamatosan vizsgáljuk esetlegesebb újabb védekezési intézkedések bevezetésének szükségességét. Az egyes üzemterületek sajátossága és a helyi átoltottsági arányok figyelembevételével mérlegeljük, hogy szükséges-e az üzembiztonság fenntartása érdekében általános, mindenkire érvényes maszkhasználati szabály bevezetése bizonyos logisztikai telephelyeken.

Az elmúlt másfél évben sokat megtanultunk a koronavírusról: ha felelős döntéseket hozunk, időben lépünk, és fegyelmezetten viselkedünk, meg tudjuk védeni magunkat és a vállalat biztos működését is. Arra kérlek titeket, hogy ha még nem tettétek, éljetek a védőoltás lehetőségével, védettség nélkül pedig kövessétek szigorúan a maszkhasználati szabályt.

Köszönjük az együttműködéseteket!
Üdvözlettel,

MOL FF és EBK

Korábbi levelünk - 2021. március 16-tól

Kedves Partnereink!

A MOL Nyrt kiemelten fontosnak tartja az egyéni és vállalati felelősségvállalást, így a magyarországi koronavírus-fertőzések megemelkedett száma, a járványhullám ismételt megjelenése miatt a központi járványügyi intézkedések mellett kiegészítő szabályokat fogalmazott meg.

Kérjük a lenti szabályok maradéktalan betartását 2021. március 16-től visszavonásig.

Általános szabályok:

  1. Csak egészséges munkavállaló léphet be a MOL területére. Bármilyen, koronavírusra utaló tünet esetén a belépés tilos, ha a tünetek munkavégzés közben jelentkeznek, a munkát meg kell szakítani, az érintett dolgozót és a vele együtt dolgozókat el kell különíteni, és a területgazdának jelenteni kell az esetet. A további intézkedéseket a MOL fertőzésgyanú azonosítására vonatkozó protokollja szerint kell megtenni.

  2. Belépéshez COVID-19 előszűrő nyilatkozat kitöltése (1 hétnél nem régebbi).

  3. Személyes érintkezés minimalizálása (kézfogás, érintkezés kerülése), legalább 1,5 m távolságtartás.

  4. Maszk használata:

    1. járművekben, zárt terekben és kültéren – a b) pont kivételével – mindenki köteles orvosi maszkot vagy munkavédelmi szelep nélküli FFP2, FFP3, N95, vagy KN95 maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje;

    2. Technológiai vagy beruházási területen végzett fizikai tevékenység során, ahol a védőszemüveg használata kötelező és a saját közvetlen munkacsoporton kívül mással nem történik érintkezés, akkor a maszk használattól el lehet tekinteni, amennyiben az engedélykiadó erről másképp nem rendelkezik;

    3. egyéb belső zárt terekben (irodák, tárgyalók, …) ha egyidőben több személy tartózkodik a légtérben a maszkot mindenkinek viselni kötelező, valamint a maszk használat mellett a személyek közötti 1,5 méteres távolságot is tartani kell, amennyiben az aktuális munkafolyamat ezt lehetővé teszi.

  5. Törekedjenek a feltétlenül szükséges minimális létszám alkalmazására, lehetőség szerint állandó összetételű munkacsapatok összeállítására.

  6. Ügyintézések, megbeszélések lehetőség szerinti elektronikus, virtuális eszközök használatával való bonyolítása.

  7. Kézfertőtlenítő kihelyezése a munkavégzők számára elérhető helyen a munkavégzés teljes időtatama alatt. Gyakoribb kézmosás és szellőztetés biztosítása.

  8. Munkaengedély kiadóban/kiadónál maximum 1 fő vállalkozói engedélykérő tartózkodhat egyszerre, és csak a legszükségesebb ideig.

  9. Aki jogosultságot és oktatást kapott a “MeFTIR előengedély modul” használatára, az a cég éljen a lehetőséggel. A feljogosított vállalkozók a napi munkaengedélyezés idejét, a személyes találkozás időtartamát csökkentsék le azzal, hogy az engedélyt előkészítik a céges és dolgozói adatok kitöltésével a MOL Partner Portálon elérhető MeFTIR előengedély modulban. A MOL munkaengedély-kiadói támogassák az előengedélyek használatát.

Elektronikus munkaengedélyezési rendszer (MeFTIR)

A kialakult járványhelyzet miatt, a MOL elektronikus munkaengedélyezési rendszerében (MeFTIR) az alábbi változtatásokat hajtottuk végre:

  • azoknak a személyeknek, akik 2020. január 1-én rendelkeztek érvényes MOL-os kivitelezői EBK alapoktatással, a vizsga érvényességét általánosan 5 hónappal meghosszabbítottuk (azaz a képzés érvényességes 12 hónap helyett, 17 hónap lett);

  • azoknak a személyeknek, akik 2020. január 1-én rendelkeztek érvényes MOL-os kivitelezői EBK munkairányítói oktatással, a vizsga érvényességét általánosan 5 hónappal meghosszabbítottuk (azaz a képzés érvényességes 12 hónap helyett, 17 hónap lett);

  • a 2021. március 1. és május 31. között lejáró tűzvédelmi szakvizsgabizonyítvány érvényességét 3 hónappal hosszabbítottuk meg;

  • munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatok érvényességét a változások nem érintették.

MOL-os belépési jogosultságok

  • Érvényes állandó MOL-os belépőkártyával rendelkező kivitelező munkavállalók esetében – összhangban az EBK alapoktatás érvényességének meghosszabbításával – a belépőkártya érvényességét automatikusan 5 hónappal meghosszabbítottuk.

  • Érvényes állandó MOL-os belépőkártyával nem rendelkező kivitelező munkavállalók esetében a feltételrendszer nem változott, de az ügyintézést postai úton is lefolytatható.

Kivitelezők EBK oktatása:

  • Érvényes MOL-os kivitelezői EBK alapoktatással, vagy munkairányítói oktatással nem rendelkező kivitelezői munkavállalók esetében, a képzésen történő részvétel és a sikeres vizsga továbbra is a MOL telephelyre történő belépés és munkavégzés feltétele.

  • A képzésekre történő jelentkezés, továbbra is a megszokott formában történik.

  • A korábbi személyes képzések és vizsgák a tanteremből átkerültek az on-line térbe, a részletekről a FER Tűzoltóság minden jelentkező számára előzetesen tájékoztatást fog adni.

Járművekkel történő közlekedés

  • A járműben tartózkodó személy részére kötelező a maszk használata.

  • A maszk csak abban az esetben hagyható el, ha a munkavállaló egyedül utazik a járműben.

  • Törekedni kell arra, hogy az egy munkacsoportban dolgozók utazzanak közös járműben, lehetőség szerint a csoportok között ilyen módon ne legyen keveredés.

  • A maszk használata nem csak a MOL területén, hanem onnan kihajtva is kötelező a bent ülők számára a lakhelyre történő megérkezésig.

Munkagépek, emelőgépek használata

  • A maszk használata nem kötelező a fülkében tartózkodás időtartama alatt.

  • Ha a személyemelőből a szerelési munka egyedül is elvégezhető, akkor törekedni kell arra, hogy a személyemelő kosárban egyszerre csak 1 fő tartózkodjon.

  • Amennyiben egy munkagépet, emelőgépet, személyemelőt nem 1 személy kezeli, hanem a kezelés felváltva történik, akkor minden egyes csere előtt a jármű belső terét (kapcsolók, kormány, ülés, ajtó fogantyú, stb.), kezelő szerveit, a felületeket fertőtleníteni kell.

  • Kéz és felület fertőtlenítőt minden munkagépekben, emelőgépekben tartani kell.

WC, szaniterek:

  • Minden vállalkozó a csak saját maga által telepített vagy a számára a fővállalkozó, a projektvezető vagy a területgazda által kijelölt WC-ket és mosdókat használhatja.

  • MOL-os üzemi dolgozói vizesblokkokat a vállalkozó nem használhatja.

  • Kötelező a kézmosás vagy fertőtlenítés feltételeinek kialakítása és betartatása.

  • Fertőtlenítés minimum műszakonként és dokumentálva a vállalkozó által kihelyezett mosdókban, WC-kben.

 Dohányzás

  • Csak azok dohányozhatnak a MOL területén, akik ennek a feltételeit maguk számára az organizációs területen kialakították – azaz saját dohányzó konténere legyen a vállalkozóknak vagy Fővállalkozónak.

  • Zártterű dohányzó helyiségben és dohányzókonténerben egy időben 1 fő tartózkodhat.

  • Dohányzás a vállalkozói saját dohányzóhelyeken kívül ott is megengedett, amelyet a MOL területgazda jóváhagyott és erre kijelölt.

  • A szabadtéri dohányzóhely méretétől függően a bejáratánál jelölni kell egy időben bent tartózkodók maximális létszámát, melyet a távolságtartás (1,5 m) figyelembevételével kell meghatározni.

  • Az elektromos cigarettát használók is kötelesek a kijelölt dohányzóhelyet használni.

Pihenő idő

  • A munkaterületre való felvonulás és valós munkakezdés között eltelt időt minimálisra kell csökkenteni. A hosszabb pihenő- vagy állásidőket úgy kell szervezni, hogy kivitelezői munkavállalók a pihenőidő alatt ne tartózkodjanak az üzemi területen.

  • Együtt dolgozó/közlekedő csoportok szétválasztását és a csapatok egyidőben történő pihenésének egymás utáni ütemezését meg kell oldani.

  • Ha a pihenés az ebből a célból telepített konténerben történik, akkor műszakonként, illetve minden csapat után a felületeket fertőtleníteni és szellőztetni szükséges (kilincsek, villanykapcsolók, használati eszközök, asztalok, székek, stb.).

Étkezés

  • A munkavállalók számára biztosítani kell az alapvető higiénés feltételeket (folyóvíz, szappan és kézszárítás lehetőségét), hogy az étkezést megelőzően kezet tudjanak mosni.

  • Az étkező konténerben 1,5 m-es távolságot kell tartaniuk az ott étkező munkavállalóknak egymástól.

  • Az étkező konténer méretétől függően a bejáratánál jelölni szükséges az egy időben bent tartózkodók maximális létszámát és a konténerben lévő padokon is jelölni kell, hogy hova ülhetnek a munkavállalók (javasolt átlósan, hogy tartható legyen a 1,5 m-es távolság).

  • A munkavállalók étkezését cégenként ütemezni szükséges, hogy egy időben minél kevesebben étkezzenek.

  • Az étkező konténerben elhelyezett asztalokra kéz és felület fertőtlenítőt kell kihelyezni, hogy lehetőségük legyen a munkavállalóknak azt használni.

  • Az étkező helyiséget folyamatosan szellőztetni kell.

Konténer telepítés

  • Az ügyintézés, engedélyezés elektronikusan történjen

  • Védőtávolság kialakítása szükséges a különböző vállalkozók konténerei között.

 Áru, anyag beérkezés

  • Vállalkozó lehetőleg használja a saját szállítói kapacitását, telephelyét, raktárát az áru fogadására, mozgatására

  • Külföldi szállítmányok esetén fokozott figyelem szükséges, illetve a sofőrök csak kellő távolság mellett szállhatnak ki a kocsiból, de lehetőség szerint kerülni kell a kabin elhagyását.

  • Jármű elhagyása esetén más személlyel való kapcsolattartáskor a maszk használata kötelező.

 Hulladék kezelés

  • Használt maszk, kesztyű, ruha elkülönített gyűjtése erre külön kijelölt helyeken történjen.

 Megbetegedés, COVID-19 tesztelés (PCR vizsgálat vagy antigén gyorsteszt)

  • MOL csoport dolgozóival szorosan együtt dolgozó vállalkozók COVID-19 tesztelése a MOL dolgozók tesztelésének megfelelően történjen meg. (külön tájékoztatás szerint)

  • A kontakt kutatásban érintett vállalkozó COVID-19 tesztelése szükséges (hatósági protokoll hiánya esetén, üzletileg kritikus munkáknál az elsődleges kontakt kerül tesztelésre a Megrendelő döntése alapján).

  • Igazolt fertőzést vagy a megbetegedés gyanúját azonnal jelenteni kell a Fővállalkozó/MOL Területgazda/MOL kapcsolattartó felé az egyéb EBK esemény jelentési kötelezettségeknek megfelelően (azonnal).

Az egyes telepehelyeken, illetve az egyes projektek tekintetében további, szigorúbb szabályok is lehetségesek.

A munkavégzésben érintett minden szereplő (MOL/Vállalkozók) köteles a fentiek betartásának rendszeres ellenőrzésére (EBK ellenőrzés gyakoriságával azonosan. A Megrendelő a pandémiás szabályok betartására célzott ellenőrzéseket szervezhet, az ellenőrzés során a vállalkozónak kötelessége együttműködni.

 A szabályok betartásának ellenőrzése és a szabályok megszegőinek szankcionálása kötbérezéssel a szerződések mellékeltét képező táblázat alapján történik:

  • 22.1 A COVID-19 előírások nem teljesülnek 25.000,- Ft / előírás megszegése és munkavégzés felfüggesztése.

Korábbi levelünk - 2021. június 1-től

Kedves Partnereink!

A MOL Nyrt kiemelten fontosnak tartja az egyéni és vállalati felelősségvállalást, így a központi járványügyi intézkedések mellett kiegészítő szabályokat fogalmazott meg.

Kérjük a lenti szabályok maradéktalan betartását 2021. június 1-től visszavonásig.

  • Csak egészséges munkavállaló léphet be a MOL területére. Bármilyen, koronavírusra utaló tünet esetén a belépés tilos, ha a tünetek munkavégzés közben jelentkeznek, a munkát meg kell szakítani, az érintett dolgozót és a vele együtt dolgozókat el kell különíteni, és a területgazdának jelenteni kell az esetet. A további intézkedéseket a MOL fertőzésgyanú azonosítására vonatkozó protokollja szerint kell megtenni.

  • Javasolt a személyes érintkezést továbbra is minimalizálni (kézfogás, érintkezés kerülése) és legalább 1,5 m távolságot tartani egymástól.

Maszk használata:

  1. Továbbra is kötelező maszk használata azokon a nyilvános, közös használatú zárt helyeken, ahol nem biztosítható a kollégák védettsége, azaz pl. a folyosókon, liftekben, büfékben, éttermekben, teakonyhákban, lépcsőházakban stb.

  2. Javasolt, de nem kötelező a maszk használata az irodákban és a tárgyalókban. Erről az irodában/tárgyalóban tartózkodók közös megegyezéssel dönthetnek. A személyek közötti 1,5 méteres távolságot tartani kell, amennyiben az aktuális munkafolyamat ezt lehetővé teszi.

  3. A műszertermekben is javasolt a maszk viselése, kivéve, ahol erről a MOL eltérően rendelkezett. A MOL DS Operáció (DUFI, MPK, ZAFI) döntése alapján a műszertermekben továbbra is kötelező kivitelezőknek a maszk viselése.

  4. Szabadtéren nem kötelező a maszk használata ott, ahol tartható a 1,5 m-es távolság a személyek között.

  5. MOL Technológiai területen – üzemben, tartályoknál- végzett bármely fizikai tevékenység során (mind karbantartási-, mind beruházási munka során), ahol a védőszemüveg használata kötelező és a saját közvetlen munkacsoporton kívül mással nem történik érintkezés, akkor a maszk használattól el lehet tekinteni. Kivétel, amikor – rendkívüli esetben – az engedélykiadó ettől eltérően rendelkezik.

  6. Jármű használat során nem kötelező, de javasolt a maszkhasználat.

  7. Ahol a maszk használat kötelező, ott a maszkkal szemben támasztott követelmények: orvosi maszk vagy munkavédelmi szelep nélküli FFP2, FFP3, N95, vagy KN95 maszk engedélyezett, melyet olyan módon kell viselni, hogy az mind az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Járművekkel történő közlekedés

  1. Több személy egy autóban utazásakor a járműben tartózkodó személyek részére ajánlott a maszk használata.

  2. Törekedni kell arra, hogy az egy munkacsoportban dolgozók utazzanak közös járműben, lehetőség szerint a csoportok között ilyen módon ne legyen keveredés.

Munkaengedélyezéskori védekezési szabályok:

Munkaengedély kiadóban/kiadónál maximum 1 fő vállalkozói engedélykérő tartózkodhat egyszerre, és csak a legszükségesebb ideig.

Aki jogosultságot és oktatást kapott a “MeFTIR előengedély modul” használatára, az a cég éljen a lehetőséggel. A feljogosított vállalkozók a napi munkaengedélyezés idejét, a személyes találkozás időtartamát csökkentsék le azzal, hogy az engedélyt előkészítik a céges és dolgozói adatok kitöltésével a MOL Partner Portálon elérhető MeFTIR előengedély modulban. A MOL munkaengedély-kiadói támogassák az előengedélyek használatát.

Elektronikus munkaengedélyezési rendszer (MeFTIR)

A kialakult járványhelyzet miatt, a MOL elektronikus munkaengedélyezési rendszerében (MeFTIR) az alábbi változtatásokat hajtottuk végre:

  • azoknak a személyeknek, akik 2020. január 1-én rendelkeztek érvényes MOL-os kivitelezői EBK alapoktatással, a vizsga érvényességét általánosan 5 hónappal meghosszabbítottuk (azaz a képzés érvényességes 12 hónap helyett, 17 hónap lett);

  • azoknak a személyeknek, akik 2020. január 1-én rendelkeztek érvényes MOL-os kivitelezői EBK munkairányítói oktatással, a vizsga érvényességét általánosan 5 hónappal meghosszabbítottuk (azaz a képzés érvényességes 12 hónap helyett, 17 hónap lett);

  • a 2021. március 1. és május 31. között lejáró tűzvédelmi szakvizsgabizonyítvány érvényességét 3 hónappal hosszabbítottuk meg;

  • a munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatok érvényességét a változások nem érintették.

Kivitelezők EBK oktatása:

  • Érvényes MOL-os kivitelezői EBK alapoktatással, vagy munkairányítói oktatással nem rendelkező kivitelezői munkavállalók esetében, a képzésen történő részvétel és a sikeres vizsga továbbra is a MOL telephelyre történő belépés és munkavégzés feltétele.

  • A képzésekre történő jelentkezés, továbbra is a megszokott formában történik. (lsd. FER honlapján).

  • A képzések és vizsgák továbbra is az on-line térben folynak. A részletekről a FER Tűzoltóság oktatásra történő bejelentkezési felületén (www.FER.hu) tájékozódhatnak.

Munkagépek, emelőgépek használata

  • A maszk használata nem kötelező a fülkében tartózkodás időtartama alatt.

  • Kéz és felület fertőtlenítőt minden munkagépekben, emelőgépekben tartani kell.

WC, szaniterek:

  • Minden vállalkozó a csak saját maga által telepített vagy a számára a fővállalkozó, a projektvezető vagy a területgazda által kijelölt WC-ket és mosdókat használhatja.

  • MOL-os üzemi dolgozói vizesblokkokat a vállalkozó nem használhatja.

  • Kötelező a kézmosás vagy fertőtlenítés feltételeinek kialakítása és betartatása.

  • Fertőtlenítés minimum műszakonként és dokumentálva a vállalkozó által kihelyezett mosdókban, WC-kben.

Dohányzás

  • Csak azok dohányozhatnak a MOL területén, akik ennek a feltételeit maguk számára az organizációs területen kialakították – azaz saját dohányzó konténere legyen a vállalkozóknak vagy Fővállalkozónak.

  • Dohányzás a vállalkozói saját dohányzóhelyeken kívül ott is megengedett, amelyet a MOL területgazda jóváhagyott és erre kijelölt.

  • A szabadtéri dohányzóhely méretétől függően a bejáratánál jelölni kell egy időben bent tartózkodók maximális létszámát, melyet a távolságtartás (1,5 m) figyelembevételével kell meghatározni.

  • Az elektromos cigarettát használók is kötelesek a kijelölt dohányzó helyet használni.

Pihenő idő

  • A munkaterületre való felvonulás és valós munkakezdés között eltelt időt minimálisra kell csökkenteni. A hosszabb pihenő- vagy állásidőket úgy kell szervezni, hogy kivitelezői munkavállalók a pihenőidő alatt ne tartózkodjanak az üzemi területen.

  • Együtt dolgozó/közlekedő csoportok szétválasztását és a csapatok egyidőben történő pihenésének egymás utáni ütemezését meg kell oldani.

  • Ha a pihenés az ebből a célból telepített konténerben történik, akkor műszakonként, illetve minden csapat után a felületeket fertőtleníteni és szellőztetni szükséges (kilincsek, villanykapcsolók, használati eszközök, asztalok, székek, stb.).

Étkezés

  • A munkavállalók számára biztosítani kell az alapvető higiénés feltételeket (folyóvíz, szappan és kézszárítás lehetőségét), hogy az étkezést megelőzően kezet tudjanak mosni.

  • Az étkező konténerben 1,5 m-es távolságot kell tartaniuk az ott étkező munkavállalóknak egymástól.

  • Az étkező konténer méretétől függően a bejáratánál jelölni szükséges az egy időben bent tartózkodók maximális létszámát és a konténerben lévő padokon is jelölni kell, hogy hova ülhetnek a munkavállalók (javasolt átlósan, hogy tartható legyen a 1,5 m-es távolság).

  • A munkavállalók étkezését cégenként ütemezni szükséges, hogy egy időben minél kevesebben étkezzenek.

  • Az étkező konténerben elhelyezett asztalokra kéz és felület fertőtlenítőt kell kihelyezni, hogy lehetőségük legyen a munkavállalóknak azt használni.

  • Az étkező helyiséget folyamatosan szellőztetni kell.

Konténer telepítés

  • Az ügyintézés, engedélyezés elektronikusan történjen

  • Védőtávolság kialakítása szükséges a különböző vállalkozók konténerei között.

Áru, anyag beérkezés

  • Vállalkozó lehetőleg használja a saját szállítói kapacitását, telephelyét, raktárát az áru fogadására, mozgatására

  • Külföldi szállítmányok esetén fokozott figyelem szükséges, illetve a sofőrök csak kellő távolság mellett szállhatnak ki a kocsiból, de lehetőség szerint kerülni kell a kabin elhagyását.

Hulladék kezelés

  • Használt maszk, kesztyű, ruha elkülönített gyűjtése erre külön kijelölt helyeken történjen.

Megbetegedés, COVID-19 tesztelés (PCR vizsgálat vagy antigén gyorsteszt)

  • MOL csoport dolgozóival szorosan együtt dolgozó vállalkozók COVID-19 tesztelése a MOL dolgozók tesztelésének megfelelően történik. (külön tájékoztatás szerint)

  • A kontakt kutatásban érintett vállalkozó COVID-19 tesztelése szükséges (hatósági protokoll hiánya esetén, üzletileg kritikus munkáknál az elsődleges kontakt kerül tesztelésre a Megrendelő döntése alapján).

  • Igazolt fertőzést vagy a megbetegedés gyanúját azonnal jelenteni kell a Fővállalkozó/MOL Területgazda/MOL kapcsolattartó felé az egyéb EBK esemény jelentési kötelezettségeknek megfelelően (azonnal).

Munkaszervezés, egyéb:

Törekedni kell -lehetőség szerint- állandó összetételű munkacsapatok összeállítására.

Ügyintézések, megbeszélések lehetőség szerinti elektronikus, virtuális eszközök használatával való bonyolítása.

Kézfertőtlenítő kihelyezése a munkavégzők számára elérhető helyen a munkavégzés teljes időtatama alatt. Gyakoribb kézmosás és szellőztetés biztosítása.

A korábban érvényben lévő belépő kártya érvényességre vonatkozó szabályok vonatkoznak minden kivitelezőre.

Az egyes telepehelyeken, illetve az egyes projektek tekintetében további, szigorúbb szabályok is lehetségesek.

A munkavégzésben érintett minden szereplő (MOL/Vállalkozók) köteles a fentiek betartásának rendszeres ellenőrzésére (EBK ellenőrzés gyakoriságával azonosan. A Megrendelő a pandémiás szabályok betartására célzott ellenőrzéseket szervezhet, az ellenőrzés során a vállalkozónak kötelessége együttműködni.

A szabályok betartásának ellenőrzése és a szabályok megszegőinek szankcionálása kötbérezéssel a szerződések mellékeltét képező táblázat alapján történik:

  • 22.1 A COVID-19 előírások nem teljesülnek 25.000,- Ft / előírás megszegése és munkavégzés felfüggesztése.

Korábbi levelünk - 2021. június 10-től

Kedves Partnereink!

A MOL Nyrt. kiemelten fontosnak tartja az egyéni és vállalati felelősségvállalást, így a központi járványügyi intézkedések mellett kiegészítő szabályokat fogalmazott meg.

Kérjük a lenti szabályok maradéktalan betartását 2021. június 10-től visszavonásig.

Csak egészséges munkavállaló léphet be a MOL területére. Bármilyen, koronavírusra utaló tünet esetén a belépés tilos, ha a tünetek munkavégzés közben jelentkeznek, a munkát meg kell szakítani, az érintett dolgozót és a vele együtt dolgozókat el kell különíteni, és a területgazdának jelenteni kell az esetet. A további intézkedéseket a MOL fertőzésgyanú azonosítására vonatkozó protokollja szerint kell megtenni.

Maszk használata:

A maszk használat nem kötelező, kizárólag a zárt téren javasolt.

Kivétel:

  • Oktatótermek, ahol az oktatások során maszk VAGY 1,5m távolságtartás szükséges.
    (ahol nem lehet biztosítani az „egy szék kimarad” elvet).
  • Affidea rendelői (egészségügyi intézmények és vizsgálók)

A műszertermekben is csak javasolt a maszk viselése, kivéve ahol erről a MOL eltérően rendelkezett.

Ahol a maszk használat kötelező, ott a maszkkal szemben támasztott követelmények: orvosi maszk vagy munkavédelmi szelep nélküli FFP2, FFP3, N95, vagy KN95 maszk engedélyezett, melyet olyan módon kell viselni, hogy az mind az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Járművekkel történő közlekedés

  • Több személy egy autóban utazásakor a járműben tartózkodó személyek részére ajánlott a maszk használata.
  • Törekedni kell arra, hogy az egy munkacsoportban dolgozók utazzanak közös járműben, lehetőség szerint a csoportok között ilyen módon ne legyen keveredés.

Munkaengedélyezéskori védekezési szabályok:

  • Munkaengedély kiadóban/kiadónál maximum 1 fő vállalkozói engedélykérő tartózkodhat egyszerre, és csak a legszükségesebb ideig.
  • Aki jogosultságot és oktatást kapott a “MeFTIR előengedély modul” használatára, az a cég éljen a lehetőséggel. A feljogosított vállalkozók a napi munkaengedélyezés idejét, a személyes találkozás időtartamát csökkentsék le azzal, hogy az engedélyt előkészítik a céges és dolgozói adatok kitöltésével a MOL Partner Portálon elérhető MeFTIR előengedély modulban. A MOL munkaengedély-kiadói támogassák az előengedélyek használatát.

Elektronikus munkaengedélyezési rendszer (MeFTIR)

A kialakult járványhelyzet miatt, a MOL elektronikus munkaengedélyezési rendszerében (MeFTIR) az alábbi változtatásokat hajtottuk végre:

  • a 2021. március 1. és május 31. között lejáró tűzvédelmi szakvizsgabizonyítvány érvényességét 3 hónappal hosszabbítottuk meg; június 1-től már csak tűzvédelmi szakvizsgával végezhető a szakvizsgához kötött tevékenység.
  • a munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálatok érvényességét a változások nem érintették.

Kivitelezők EBK oktatása:

  • Érvényes MOL-os kivitelezői EBK alapoktatással, vagy munkairányítói oktatással nem rendelkező kivitelezői munkavállalók esetében, a képzésen történő részvétel és a sikeres vizsga továbbra is a MOL telephelyre történő belépés és munkavégzés feltétele.
  • A képzések és vizsgák terén az on-line térről fokozatosan a kontakt órás (személyes) oktatásokra térünk át. A részletekről a FER Tűzoltóság oktatásra történő bejelentkezési felületén (www.FER.hu) tájékozódhatnak.

WC, szaniterek:

  • Minden vállalkozó a csak saját maga által telepített vagy a számára a fővállalkozó, a projektvezető vagy a területgazda által kijelölt WC-ket és mosdókat használhatja.
  • MOL-os üzemi dolgozói vizesblokkokat a vállalkozó nem használhatja.
  • Kötelező a kézmosás vagy fertőtlenítés feltételeinek kialakítása és betartatása.
  • Fertőtlenítés továbbra is a vállalkozó által kihelyezett mosdókban, WC-kben.

Dohányzás

  • Csak azok dohányozhatnak a MOL területén, akik ennek a feltételeit maguk számára az organizációs területen kialakították – azaz saját dohányzó konténere legyen a vállalkozóknak vagy Fővállalkozónak.
  • Dohányzás a vállalkozói saját dohányzóhelyeken kívül ott is megengedett, amelyet a MOL területgazda jóváhagyott és erre kijelölt.
  • Az elektromos cigarettát használók is kötelesek a kijelölt dohányzó helyet használni.
  • Dohányzókban a létszámkorlátozás feloldásra került.

Pihenő idő

  • Együtt dolgozó/közlekedő csoportok szétválasztását és a csapatok egyidőben történő pihenésének egymás utáni ütemezését - lehetőség szerint - meg kell oldani.
  • Ha a pihenés az ebből a célból telepített konténerben történik, akkor rendszeres felület fertőtlenítés és szellőztetés szükséges (kilincsek, villanykapcsolók, használati eszközök, asztalok, székek, stb).

Étkezés

  • A vállalkozói étkező konténerekben a tartózkodás létszámkorlátja feloldásra került.
  • A munkavállalók számára biztosítani kell az alapvető higiénés feltételeket (folyóvíz, szappan és kézszárítás lehetőségét), hogy az étkezést megelőzően kezet tudjanak mosni.
  • Az étkező konténerben elhelyezett asztalokra kéz és felület fertőtlenítőt kell kihelyezni, hogy lehetőségük legyen a munkavállalóknak azt használni.
  • Az étkező helyiséget folyamatosan szellőztetni kell.
  • A MOL-os éttermekben, büfékben:
    • előre csomagolt élelmiszer, evőeszköz nem kötelező;
    • nem kötelező, de javasolt az asztaloknál a távolságtartás;
    • a korábbi „sávos ütemezésű” étkezés megszűnik.

Hulladék kezelés

  • Használt maszk, kesztyű, ruha elkülönített gyűjtése erre külön kijelölt helyeken történjen.

Megbetegedés, COVID-19 tesztelés

  • MOL csoport dolgozóival szorosan együtt dolgozó vállalkozók COVID-19 tesztelése a MOL dolgozók tesztelésének megfelelően történik (külön tájékoztatás szerint).
  • A kontakt kutatásban érintett vállalkozó COVID-19 tesztelése szükséges (hatósági eljárás hiányábanaz üzletileg kritikus munkáknál az elsődleges kontakt kerül tesztelésre a Megrendelő döntése alapján).
  • Igazolt fertőzést vagy a megbetegedés gyanúját azonnal jelenteni kell a Fővállalkozó/MOL Területgazda/MOL kapcsolattartó felé az egyéb EBK esemény jelentési kötelezettségeknek megfelelően (azonnal).

Munkaszervezés, egyéb:

  • Tárgyalók, liftek, konyhák létszámkorlátozása feloldásra kerül.
  • Továbbra is törekedni kell azonban állandó összetételű munkacsapatok összeállítására.
  • A Vállalkozónak kézfertőtlenítőt kell biztosítania a munkavégzők számára a munkavégzés teljes időtatama alatt.
  • Kézmosási lehetőség és szellőztetés biztosítása továbbra is szükséges.
  • A munkavégzésben érintett minden szereplő (MOL/Vállalkozók) köteles a fentiek betartásának rendszeres ellenőrzésére (EBK ellenőrzés gyakoriságával azonosan).

A szabályok betartásának ellenőrzése és a szabályok megszegőinek szankcionálása kötbérezéssel a szerződések mellékeltét képező táblázat alapján történik: 22.1 A COVID-19 előírások nem teljesülnek 25.000,- Ft / előírás megszegése és munkavégzés felfüggesztése.

Korábbi levelünk - 2021. július 12-től

Tisztelt Partnereink!

A magyarországi és a MOL-os pozitív esetszámok kedvező alakulása miatt 2021. július 12-től nincsenek koronavírus terjedést korlátozó külön MOL-os intézkedések érvényben.

Azonban továbbra is kérjük az alábbiak betartását:

  • A Magyarországon érvényes, aktuális koronavírus intézkedéseket folyamatosan be kell tartani.
  • Csak egészséges munkavállaló jöhet be a MOL területére.
  • Ha a MOL-ban dolgozó kivitelezőnél igazolt fertőzés vagy megbetegedés gyanúja merül fel, azt azonnal jelenteni kell a MOL kapcsolattartó felé.
  • WC-k, szaniterek, dohányzók, étkezők biztosítása a saját dolgozóik részére elsődlegesen a vállalkozó cégek feladata.
  • Továbbra is elvárt a „MeFTIR előengedély modul” használata az erre jogosultságot kapott cégek esetében.
  • Kivitelezői antigén illetve PCR tesztelések 07.12-től nem folytatódnak, kivétel ez alól a külön meghatározott és külön kiértesített kritikus projekt vállalkozói kör.

Az enyhítések 07.12-től visszavonásig illetve új közlemény megjelenéséig érvényesek.

A WEBOLDALON HASZNÁLT SÜTIK BEÁLLÍTÁSA

Ezzel a beállítással engedélyezed:

  • Munkamenet sütik
  • Használatot elősegítő sütik

Ezzel a beállítással NEM engedélyezed:

  • Érdeklődési körödnek megfelelő hirdetések (remarketing) megjelenítése a weboldalon kívül (pl. közösségi média)
  • A MOL Nyrt. weboldalain mért oldal-használat elemzések, aktivitások felhasználása annak érdekében, hogy személyre szóló ajánlatokkal kereshessünk meg a megadott elérhetőségeiden (amennyiben megadtál ilyen elérhetőséget pl. regisztráció során)

Ezzel a beállítással engedélyezed:

  • Munkamenet sütik
  • Használatot elősegítő sütik
  • Statisztikai célú webanalitikai mérések

Süti tájékoztató